♥♥

Együtt jártak már több mint egy éve, boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe. Örültek egymásnak csak egymásért voltak, amiért a szüleik eleinte szóltak, de aztán beletörődtek, hisz nem tudták egymástól eltiltani őket. Hosszú országúton el s visszacikáztak, ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak, Egyetlen kérése volt csak a fiúnak, nálanélkül soha ne induljon útnak. Két motoros útja soha el nem vált, bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt, a látóhatár szélén ha két motoros megjelent, ezt leírni nem lehet ezt érezni kell. Fekete bőrkesztyű fekete szkafander fekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer, fekete csizmában, nyakukban kendővel szálltak versenybe a száguldó felhőkkel.. Ők is mint más szerelmesek sokat veszekedtek, de csak addig tartott aztán kibékültek. Ám egy napon minden másképp történ, nem tartották be a jól bevált törvény, távozás előtt a búcsú elmaradt, s mindez egy álom egy félreértés miatt. Hosszú napokig nem is látták egymás, a szülők már azt hitték mindkettőnek, van más, de őket kínozta egy titkos sejtelem, az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem. Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek, és még nem békéltek meg a megsebzett szívek, mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett, kínosan teltek a napok éjjelek. Egyre csak azon törték a fejüket a békülés útja vajon melyik lehet. Egy csillagtalan borús, éjszakán elhatározásra jutott a lány, tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet, s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet. Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat nem is töprengett oly sokat. Hirtelen gyorsasággal be is öltözködött szájára szokás szerint fekete kendőt kötött. Barna hosszú haját most is fölcsavarta, hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna. Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt felrakta fejére a fekete szkafandert, lenn az udvaron felült a motorra, s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta, volt egy kérése régen a fiúnak, „nálanélkül soha ne induljon útnak”. Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képre elővette megcsókolta s fölnézett az égre. Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad, hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad. Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer, jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé. Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért már csak a motorjának s az álmainak élt. Egész úton ara gondol mi lesz, ha majd odaér, több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér. Gondolatai már messze jártak, csak nézte az utat, és nem vette észre, hogy mindjárt odaér a felbontott részre. Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett, de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet. Utolsó percében is az járt a fejébe, hogy nem nézhet többé a fiú szemébe, meg sem ölelheti kezét nem foghatja ezután már többé meg sem csókolhatja. Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott a halál küszöbén a fiútól búcsúzott: ” Ne haragudj rám, hogy elmegyek, de ígérem ezután is mindig veled, leszek, légy boldog akkor én is az leszek, ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek” Egyetlen vércsík volt, ami a szkafander alól a szájából kibuggyant, s az arcán végigfutott. Ott feküdt az úton fekete ruhában a motor közelében a holdfény árnyékában. Pontosan egy éve ennek az éjszakának a fiú eleget tesz becsület szavának, megfogadta ugyanis még ott zokogva, hogy életében már csak egyszer ül motorra. A megbeszélt időben megjött a négy haver a fején ekkor már fenn volt a szkafander. Lenn az udvaron felült a motorra, gyászos tervét gyorsan újból átgondolta. Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért, már csak a motorjának és az álmainak élt. A temető ott volt az országút végén a sír amit keresett a temető mélyén, a sírhoz érve leroskadt eléje, húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe. A szalagot eligazította melyre nagy piros betűkkel az volt írva: „NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED”. A régi emlékek újra felkavarták, a szívét nyugodni egy percig sem hagyták. Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz, de mintha szívét kötötte volna a fejfához. Majd kis habozás után felült a motorra, a barátai követték ot részvéttel sorba. A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége, az állandó útvonal régi szép emléke. A fiú arra gondolt mennyit motoroztak, hosszú hónapokig mily boldogok voltak. De ő itthagyta nincs többé, s már nem érdekli semmi, csak egyetlen gondolat ”utána menni”. Könnyes szemekkel a kormányt markolta, s cseppet sem figyelt a kijelölt útra. Egy hatalmas kanyart egyenesen véve nagyot ugratott a tátongó mélységbe. Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak, lenn a mélységben a vén fák suttogtak. Ott feküdt a fiú fekete ruhában a motor közelében a vén fák árnyékában.

---

Volt egyszer egy fiú és egy lány, kik boldogok voltak nagyon.

Szerették egymást. Kézen fogva sétáltak a napon.

Sokszor elképzelték mi lessz, ha felnőnnek.

Soha nem válnak el, örökre együtt lesznek.

Szerelmük olyan volt, mint egy csodaszép mese,

mindenük meg volt, ami csak kellett az életbe.

Történt egyszer, hogy a fiú kapott egy levelet,

Harcolni hívták, el innen, nagyon messze.

A fiú nem akarta itt hagyni az egész életét,

de elhatározta, hogy harcolni fog a hazáért s szerelméért.

Mikor a lány ezt megtuttam sírt, és zokogott,

Féltette a fiút, nagyon szomorú volt.

Eljött a nap, mikor a fiúnak mennie kellett,

Mindenkti itt kellett hagynia kit kedvelt, s szeretett.

Elbúcsúzott tőlük, míg a lányhoz ért,

Gyengéden átölelte, s suttogva csókot kért.

Kint ültek a csillagok előtt előző este,

S választottak egyet, mely a legfényesebb.

Így szólt a fiú: Ha látod, hogy e csillag lehullik, tudd, hogy én már nem létezem!

A lány megint csak sírt, könny csillogott gyönyörű szemeiben.

Mikor aztán a fiú a háborúba odaért,

Harcolt, s ezt csak egyedül a szerelméért.

Mindig ott lebegett előtte a lány meseszép arca,

A gyönyörű szép szeme, és csillogó ajka.

Lemnet a nap, majd feljött a hold,

A fiú még mindig csak harcolt, és harcolt.

Belenyilalt valami fájdalom, elsötétült minden,

Érezte, hogy vége most már, már a fájdalmat sem érezte.

Látta magát, ahogy fekszik a sötét ég alatt,

A lányra mgondolt, s közben mosolygott arca

Lepergett előtte az egész élete,

Mikor még boldog volt, mikor a lányt érintette.

Közben a lány otthon ült az ablakban.

A folyamatosan csak azt azt az egy csillagot bámulta.

Látta, amint lehullik szikrázva,

Érezte szívében az égető fájdalmat.

Tudta, hogy a fiú már nem létezik többé,

Elővett egy kést, s karcolgatta a kezézt.

Elősször csak karcolgatta, majd mélyen belevágta.

Előtte is lepergett minden, az öröm s bánat.

Végül mindketten felértek az égbe,

S ott folytatták tovább a csodaszép életet.

Tán még most is ott vannak az égben,

S együtt élnek majd majd a szerelemben.

---

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, s már egy más lány kezét fogja azóta. "Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, a tomboló tűz, mely eddigszívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, s továbbra is tartotta a kapcsolatot vele. A remény viszont egyre jobban elhagyta, mikor látta, hogy élete szerelme más lányt simogatja. Időközben a fiú rájött, még mindig érez valamit iránta, de nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára. A lány megkérte a fiút kezdjék előlről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, a kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta. Teltek a napok, teltek a hónapok, a lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, ürességet és fájó hiányt érzett szívében. Érezte régi szerelme keserű hiányát, hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, a féltő gondoskodása, a lány maga egésze. Másnap megjelent a háznál virággal a kezében, kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett, s érezte nagy a baj, édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt! Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, a csokor virág a kezéből lassan hullott ki. Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele. Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött. De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, mintha hallott volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, a régi, megszokott, gyönyörű szépségében. Mindkettőjük szemében könny ragyogott, a mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szivük egyszerre dobbant, a régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant. Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, a lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, de csak ennyit tud végül mondani: "Ne sírj szivem, nincs semmi baj, emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban.!" Az anygal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, a fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott. Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, de még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha. Reggel, mikor felébredt, nem tudta, valóság volt-e, vagy álom, de talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, s rájött mit veszített a lány halálával. Szívében most még jobban érezte hiányát, s nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!!"

---

---

 

Naima írta  =D  ='(

Vajon mit érzel te igazán irántam? Miért játszol velem? Egyszer jófej, normális és kimondhatatlanul érzékeny vagy velem, máskor meg mint aki nem tudná mit érzek irántad. Nem tudtál igent mondani, de konkrétan nemet sem mondtál.Lehet, azt hitted, ha tudom, hogy mással vagy, kiszeretek belőled, de ha ezt hiszed, rosszul gondolod. Mert minden egyes nap látnom téged azzal a tudattal, hogy te mást szeretsz az kimondhatatlanul fáj. Minden nap meghalok egy kicsit. Elhagyottnak, sebzettnek, élettelennek érzem magam mindig, ha csak a nevedet hallom. Arról nem is beszélve, milyen az, ha rám nézel, és a nevemet mondod. Számtalanszor érzem, hogy a szívembe lopó tűket szúrnak... Azt hiszed túl tettem magam rajtad? Hát nem. Nem is gondolnád, hogy minden este sírva ringatom magam álomba. Könnyeim érted hullanak, fájdalmam miattad van, Tudom, téged nem érdekel, vagy lehet, hogy érdekel, én azt nem tudhatom. De ha csak egy picit is foglalkoztat, akkor NE szólj hozzám. Vegyél levegőnek, mert minden egyes nap meghalok, érzem tönkreteszel anélkül, hogy tudnád, SZERETLEK és ezen semmi nem változtat. Minden könnyemmel jobban szeretlek. A szemembe a fájdalmat mindenki látja, csak te nem. Tudom, nem tudsz mit csinálni, tudom, hogy nem tudsz változtatni az érzelmeimen. De idő kell és az, hogy levegőnek nézz! El akarlak felejteni, de nem tudlak. Lehetetlent kérnek tőlem. Azt, hogy ne foglalkozzak veled, de ez képtelenség. Alig egy hónapja vagyok így, de sok idő lesz mire eljutok oda, hogy ne gondoljak mindig rád.

By: Najmii

Oldal: Olvasd el..Nagyon szép.!!
♥PlayBoy Fanoknak♥♥♥ - © 2008 - 2024 - playboybest.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat